Hatodik fejezet

Wedge hazarepített, és felajánlotta, hogy velem marad, hogy megbeszélhessük a dolgokat, de inkább elküldtem.

- Igazán nagyra értékelem az ajánlatodat - mondtam neki -, de sokkal fontosabb ügyek várnak, mintsem végighallgass, mialatt minden szemszögből végigrágom azt, amit Luke mondott.

Wedge szorosan összepréselte a száját, és zordon mosollyal válaszolt:

- Semmi sem lehet fontosabb számomra a barátaimnál. Mirax olyan közel áll hozzám, mintha a húgom lenne. Egyenesen családtagnak tekintem őt. Te pedig a barátom vagy. Akármennyire aggaszt is téged, hogy pillanatnyilag nem tehetsz semmit, legalább maradtak lehetőségeid. Én ebben az ügyben még annyit sem látok, mint te, de tudnod kell, hogy akárhogyan döntesz is, készen állok, hogy minden segítséget megadjak neked, ami csak módomban áll.

Azzal felém nyújtotta jobbját, és kezet ráztunk.

- Nagyon köszönöm - hálálkodtam mosolyogva. - Hidd el, jelentkezni fogok.

- Rendben, el is várom! - felelte bólogatva.

- Még egy apróságot kérnék - mondtam aztán, a kezemet feltartva. - Boosternek egy szót se!

- De hát ő Mirax apja - jegyezte meg a homlokát ráncolva -, szólni kéne neki.

- Hát igen - ismertem el, majd így folytattam: - De vedd figyelembe a következőt: Cracken attól tartott, hogy úgy fogok viselkedni, mint egy nerf a műkereskedésben, és akkor képzeld el, hogy mit tenne Booster. - Megcsóváltam a fejemet és hozzátettem: - Lehet, hogy az Errant Venture nincs éppen csúcsformában, de Mirax kiszabadításának aligha az a legjobb módja, hogy Booster odaáll a hajójával egy bolygó fölé, és közli, hogy mindent szétlő, ha nem kapja vissza a lányát.

- Igen, ebben igazad van - felelte mosolyogva Wedge. - Nem fogok hazudni neki, de nem ugrok be hozzá, hogy értesítsem, ameddig nem kapok jó híreket

- Előre is köszönöm, Wedge. Viszlát!

Miután elbúcsúztunk, felballagtam a légikikötő lépcsőjén, majd elsétáltam a lakásunkig. Beütöttem a nyitókódot, és az ajtó félresiklott előttem. Tettem két lépést előre, és észrevettem, hogy több helyiségben is égnek a lámpák, holott indulás előtt mindent lekapcsoltam. Nem volt nálam a nagyapám fénykardja, de még csak egy sugárvető sem, így aztán akárki tört be hozzám, fegyvertelenül kellett szembenéznem vele. Már éppen készültem visszafordulni, hogy, kisurranjak az ajtón, amikor ismerős csipogást hallottam a nappali felől.

- Igen, Füttyös, én vagyok - válaszoltam megkönnyebbülten.

Az apró, zöld R2-es egység kigurult elém, körbeforgatta a fejét, hogy a vizuális szenzorai befogják az egész folyosót, aztán fordult egyet, és ismét eltűnt a szemem elől. Elindultam utána, és amikor beléptem a nappaliba, egy halom különféle dobozt és zacskót pillantottam meg a holoasztalon. A droid kinyújtotta fogókarját hengeres testéből, és leemelt egy doboz nerftejet meg valami zöldségfélét az erősen ingadozó rakás tetejéről.

- Nézd, Füttyös - jegyeztem meg -, tudom, mit mondott neked Mirax arról, hogyan táplálkozom, amikor ő távol van, de hidd el, még sosem haltam éhen. - Fél térdre ereszkedtem a droid mellett, és elkaptam a tejet, amit harsányan csipogva az ölembe ejtett. Lemondóan felsóhajtottam, és hozzátettem: - Igen, én is biztosra veszem, hogy ez jót tesz nekem, de nem vagyok éhes.

Újabb füttyögés következett, ami mélyen indult, és magas csiripeléssel végződött.

- Miért? - horkantottam fel. - Őszintén szólva nem tudom, hogy mennyit értesz meg ebből. - Elengedtem a fülem mellett a gúnyos visszavágást, közben összeszedtem a gondolataimat, és tovább beszéltem. - Miután itt vagy, tudom, hogy belekukkantottál a Skate hajónaplójába, és észrevetted, hogy Mirax elutazott. A tény az, hogy nem csupán elutazott, hanem eltűnt. Valaki elrabolta, és Luke Skywalker Jedi-mester úgy gondolja, hogy hibernálva tartják valahol. Hogy miért, azt még csak nem is sejtjük.

Füttyös gyászos dudálását hallgatva összeszorult a torkom. A droid ide - oda forgolódott, és egy csomó mindent csipogott, sípolt és cserregett, de fogalmam sem volt, hogy mit akart a tudtomra adni. Végül kinyújtottam a kezemet, finoman megveregettem a kupoláját, mire fogókarjával meghúzogatta a ruhám ujját.

Pár perccel ezelőtt megbeszélést folytattam Wedge-dzsel és Luke Skywalkerrel - magyaráztam aztán. - Mindketten úgy ítélik meg, hogy úgy tudnám a leggyorsabban és legegyszerűbben megtalálni Miraxot, ha átesnék a felkészítésen, és Jedivé válnék. De szerintem túl sokáig tartana. A lelkem mélyén tudom, hogy igazuk van, viszont nem hiszem, hogy Mirax ennyit várhat rám. Egyfolytában töröm a fejem, hogy mihez kezdjek, vagy hogy az apám mit tenne a helyemben, de annyi kérdésre kellene választ találnom, hogy teljesen összezavarodtam.

Füttyös odébb totyogott, és egyszerűen lesöpörte a holoasztalról mindazt, amit korábban felrakott rá. Ezt követően kidugta az adatszondáját, és belemélyesztette az asztal egyik aljzatába. A következő pillanatban az apám holoalakja jelent meg az asztal felett - mozdulatlanul, mert a droid éppen csak az első képet jelenítette meg, és nyomban megállította a felvételt. Makacsul dudált és füttyögött, de ezúttal sem értettem őt.

- Jól van már, csak lassíts! - kértem tőle. - Lassabban! Te meg mit művelsz?

Az apám képe elhalványult, a helyén vörösen izzó felirat jelent meg: „Csak annyit kell tenned, hogy kérdezel.” Már éppen készültem magyarázatot kérni a sejtelmes mondatra, amikor a szavak furcsa rezgést keltettek az elmémben, és viszonylag hamar rájuk ismertem. Annak idején - még a Thyferra felszabadítása előtt, még Thrawn támadása és a Lusankya foglyainak kiszabadítása előtt - Füttyös tájékoztatott, hogy az apám feltöltött a memóriájába egy kódolt üzenetet, amely az örökségemről szólt. A felvétel röviddel azelőtt készült, hogy én beléptem a KorBiz-hoz. Apám utasította az asztrodroidot, hogy játssza le nekem, valahányszor csak kérem, és megadta neki a dekódoló kulcsot is.

Akkoriban nem akartam megnézni az üzenetet, mert attól tartottam, hogy olyan döntésekre késztet, amelyeket nem akartam meghozni. Ha az apám arra biztatott volna, hogy legyek Jedi, hogy keressek magamnak egy mestert és tanuljak, bizonyosan megtettem volna. És ennek érdekében el kellett volna hagynom az osztagot, el kellett volna hagynom Miraxot, és el kellett volna hagynom a Lusankya egykori foglyait. Erre semmiképpen sem lettem volna képes, így aztán nem hallgattam meg azt, amit az apám mondani akart. Aztán jött Thrawn, meg minden, amit magával hozott, és jószerével egy szabad percem sem akadt. Mirax úgy vélte, hogy apám igazi hagyatéka nem az üzenet. Hanem a belém vetett bizalma, amit azzal mutatott ki, hogy rám hagyta a választást, vagyis én dönthettem el, hogy mikor nézem meg a felvételt - ha megnézem egyáltaIán. Ez utóbbinak mindennél jobban örültem, és folyton elodáztam a döntést, hogy az apám utolsó ajándéka minél tovább kitartson. És mialatt a fénylő alakot bámulva ez a gondolat felmerült a tudatomban, egyszeriben rádöbbentem, hogy ha végignézem az üzenetet, azzal még korántsem teszem tönkre az ajándékot. Az apám bizalma ott rejlett az életünk minden mozzanatában. A karomba halt meg, és én nem bírtam elég hatalommal ahhoz, hogy megakadályozzam a halálát. Emiatt aztán bemagyaráztam magamnak: utolsó pillanataiban azon töprengett, hogy én hol vagyok. Azóta töprengett, miért nem vagyok mellette, hogy segítsek neki. A józan eszem megőrzése érdekében csak abban reménykedhettem, hogy az apám tudta: akár az életemet is feláldoztam volna, hogy megmenti sem őt. Ezt valahogyan sejtettem, sőt biztosan tudtam. Elmosolyodtam, és odaszóltam a droidomnak: - Tudod, jóval a halála előtt rögzítette a felvételt. És nem hagyatéknak szánta, hanem biztosítéknak arra az esetre, ha történne véle valami. A felvétel szavatolja, hogy mindenképpen megkapjam azt az információt, amit át akart adni nekem. És nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy sosem hozott volna olyan helyzetbe, hogy a saját érdekeim ellenében kelljen döntenem. Ebben a tekintetben is megbízhatok benne, de azzal, hogy nem néztem meg a felvételt, aligha az ő bizalmának megfelelően cselekedtem. - Biccentettem egyet, és hozzátettem: - Kérlek, játszd le most nekem a felvételt. A dekódoló jelszó: Nejaa Halcyon.

Az apám képmása ismét megjelent az asztal felett, nekem pedig elszorult a torkom. Mindig is magasabb volt nálam, és most, amint a padlón térdeltem, megint fel kellett néznem rá. Egészen rövidre vágatta fekete haját, barna szemében aranyló fénypontok csillantak, Az arcán ott honolt az a derűs mosolya, amely oly sokszor melengette a szívemet. Körülbelül tizenhat éves lehettem, amikor rögzítette a felvételt, akkor még ereje teljében volt. Még megőrizte erőteljes testfelépítését, éppen csak látszott rajta némi jele az elhízásnak, amivel később élete végéig küzdött. Amikor megszólalt, a hangja tisztán és áthatóan zengett:

- Neked készítem ezt a felvételt, Corran, mert vannak bizonyos dolgok, amelyekről feltétlenül tudnod kell. A KorBiz-nál dolgozni eléggé veszélyes, és azt akarom, hogy akkor is ismerd a családod történetét, ha történik velem valami. Reménykedek és bízom abban, hogy egyszer majd együtt fogjuk megnézni a felvételt, és jókat nevetünk majd azon, hogyan néztem ki, amikor készítettem. Ha nem így lesz, azt akarom, hogy tudd: szeretlek, és mindig büszke leszek rád.

Lehunytam a szememet, hogy kiszorítsam belőle a könnyeimet, mire Füttyös megállította a felvételt. A Mirax eltűnésével járó sokk mintha kiégette volna belőlem az érzéseket, de a lelkemben keletkezett űrben most egyszeriben szétáradt az apám halála miatti fájdalmam. Rájöttem, hogy úgy térdelek a nappali padlóján, ahogyan kocsmában térdeltem, amikor az apám meghalt úgy, hogy a fejét az ölemben tartottam. Megint érezni véltem, hogy a vére átáztatja a nadrágomat. A feleségem eltűnése miatti elkeseredésem összevegyült az apám halála miatti gyászommal, és olyan csüggedés lett úrrá rajtam, hogy majdnem elrohantam.

Csakhogy egyikük sem tenné ezt a helyedben... - gondoltam, szipogtam néhányat, az ingem ujjába töröltem az orromat, majd kinyitottam a szememet, és odasuttogtam Füttyösnek:

- Köszönöm, barátom. Indíthatod.

A felvétel ismét peregni kezdett, az apám szélesen mosolyogva folytatta:

- Amit most elmondok, kissé vad történetnek fog hangzani, de attól még színigaz. Rostek Horn, a nagyapád, valójában nem a vér szerinti nagyapád. Mint azt te magad is tudod, Rostek összetársult egy Jedivel még a Klónháborúk előtt, és az a Jedi röviddel a háború után szolgálatteljesítés közben életét vesztette a Koréliától távol! Ez a Jedi, Nejaa Halcyon, ő volt az én vér szerinti apám. És a mesterem is, mielőtt elment. Amikor meghalt, tízéves voltam, és Rosi tek Horn gondoskodott arról, hogy az anyám és én ne szenvedjünk hiányt semmiben. Idővel Rostek és az anyám egymásba szerettek és összeházasodtak, majd Rostek örökbe fogadott engem. Ami ennél is fontosabb: amikor a birodalmiak vadászni kezdtek a Jedikre, illetve azok családtagjaira, Rostek megsemmisítette a régi családi felvési teleket, és újakat készített, amelyekkel megóvott minket az uralkodó haragjától. Igen, előled is eltitkoltuk mindezt, de hidd el, muszáy volt. Ismerlek, Corran, és tudom, hogy rendkívül büszke lettél volna az örökségedre. Elmondtad volna másoknak az igazságot, és azzal mindannyiunk vesztét okoztad volna. Vader Nagyúr és a többiek - akik a Jedikre vadásztak - könyörtelen alakok. A saját szememmel láttam, hogy mire képesek. Nem mondtuk el neked az igazat, mert csakis így óvhattunk meg téged. Szörnyű alkut kötöttünk, de meg kellett kötnünk.

Az apám arca kissé eltorzult, és megjelent rajta az a kifejezés, ami j akkor szokott megjelenni, amikor a helyzet nem éppen úgy alakult, ahogyan ő szerette volna.

- A Halcyon-család ismertnek számít a koréliai Jedik körében folytatta aztán. - Tiszteltek minket, és sokan nyilvánították ki együttérzésüket Nejaa Halcyon halálakor. Ezekről természetesen nem fogsz felvételeket találni. Amit a birodalmiak nem pusztítottak el, azt Rostek semmisítette meg vagy rejtette el. Még nekem sem árulja el, hogy hol vannak a felvételek, de érzésem szerint gondosan álcázta a nyomokat, nehogy a barátai vesztét okozza. A Halcyonokat mélyen átjárja az Erő, de sosem fitogtatják a hatalmukat nyilvánosan. Egy elejtett szó itt, egy apró jócselekedet ott, és ezzel lehetővé válik, hogy mások válasszanak jó és gonosz között a saját felfogásuk szerint, a saját ütemükben. Mi pedig inkább a veszély útját járjuk.

Apám itt rövid szünetet tartott, aztán megfontoltan beszélt tovább:

- Így aztán, ezzel az üzenettel megadom neked a választás lehetőségét. Én mindig is büszke leszek rád, és mindig szeretni foglak, akárhogy döntesz is. Azzal, hogy azt mondtad, szeretnél belépni a KorBiz-hoz, büszkébbé tetted anyádat és persze engem is, semmint el tudnád képzelni. Nem is részesíthetnél nagyobb elismerésben minket annál, ha a nyomdokainkba lépsz. Viszont szeretném, ha tudnád, hogy én a választásommal áthidaltam a két utat. Mialatt Rostek és az apám, vagyis a KorBiz-ügynök és a Jedi-lovag együtt dolgoztak, a saját munkám során felhasználtam mindazt, amit az apámtól tanultam. Ezzel a módszerrel egyszerre szolgáltam mind a Halcyon, mind a Horn hagyományokat. - Széttárta a kezét, és fejét oldalra billentve folytatta: - Remélem, ha esélyt kapsz rá, és ha szükségét érzed majd, te magad is nyitottan állsz mindkét hagyományhoz. Nem arról van szó, hogy Jedinek lenni jobb, mint a KorBiz kötelékében szolgálni, egyáltalán nem. Csakhogy olyan kevesen alkalmasak Jedinek, hogy csapás lenne elfordulni ettől az életúttól. Engem a körülmények kényszerítettek, hogy letérjek róla. Remélem, téged semmi sem fog megakadályozni, és én ugyanúgy képes leszek tanítani téged, ahogyan az apám tanított engem.

Megint elhallgatott, aztán amikor ismét megszólalt, derűsen mosolygott, és szemében a büszkeség fényei táncoltak.

- Ennyi az üzenet, fiam. Most már tudod, hogy ki vagy, és hogy milyen lehetőségek rejtőznek benned. Az egyedüli korlátaid azok, amelyeket te emelsz saját magad elé. Tudom, hogy akárhogyan döntesz is, helyesen cselekszel majd. Ebben nagyon jó vagy, Corran, és különleges is. Rendkívüli örömöt szereznél azzal, ha visszavinnéd a Halcyonokat a Jedi-rendbe, de ez semmi ahhoz az örömhöz képest, amit azért érzek, mert ilyen fiam van. Csakis akkor lehetek boldog, ha tudom, hogy te jól érzed magad és boldog vagy.

Az üzenet véget ért. Füttyös felajánlotta, hogy újra lejátssza, de megráztam a fejemet.

- Azt várja el tőlem, hogy álljak be Jedinek. Tudja, hogy számomra ez a helyes út - mormoltam, majd gondolkodtam egy sort, és hozzátettem: - És azt hiszem, én is tudom. Mindig is úgy tartottam, hogy a KorBiz-nál végzett munkámmal tettem meg mindent annak érdekében, hogy megvédjem az ártatlanokat a gonoszoktól. Ez akkoriban így is volt, aztán később, a Zsivány-osztagnál is ugyanilyen jól szolgáltam ezt az ügyet. Most pedig az a legtöbb, amit tehetek, hogy Jedi leszek, mint Luke Skywalker, és mint az apám apja. Ha ennél kevesebbet teszek, méltatlanná válok a belém vetett bizalmukra. - Lassan felálltam, és folytattam: - Ha ennél kevesebbet teszek, azzal elhanyagolom a Mirax iránti kötelességemet. És nem hagyom, hogy ez megtörténjen.

Kimért léptekkel végigmentem a folyosón, és befordultam a hálószobába. Elhúztam az éjjeliszekrényem melletti rejtett panelt és n mögötte rejtőző, apró falfülkéből elővettem egy ezüst színű, karcsú fémhengert: Nejaa Halcyon fénykardját. A jobb hüvelyujjammal megnyomtam a felszínébe ágyazott fekete gombot, és az ezüst-fehér energiapenge halkan sisteregve életre kelt. Füttyös felé fordultam, és meglengettem néhányszor a fojtott hangon búgó fegyvert.

- Luke Skywalker tanítványokat keres, nekem pedig tanítóra van szükségem - mondtam mosolyogva, mialatt Füttyös diadalmasan trombitált valamit. - Íme, ezennel megszületett Keiran Halcyon!